Kezdőlap » Volt községháza
Volt községháza
A szecessziós stílusban épült régi községháza épületében található, ma az Erzsébet Királyné Szálloda.
Az épület 1912-1913-ra készült el Gödöllőieknek. A terv azonban sokkal régebben megfogalmazódott a község képviselő-testületének körében.
Már 1900-ban tervezték, hogy az akkori Ferenc József tér és a Váci utca sarkán álló földszintes, a település tulajdonában lévő épület helyére egy díszes emeletes községházát építenek , melyben az összes gödöllői közhivatal elférne egy helyen. Úgy vélték, hogy ezzel az ügyintézésre fordított idő lényegesen lerövidülne, de az is szempont volt, hogy a község fényét emelné egy díszes, impozáns épület.
Leírás
Szinte minden üzlethelyiséghez tartozott pince. Emellett az alagsorban kapott helyet a községi fa- és szénpince, de ide került a lomtár is. A földszinten a két kocsibejáró mellett a Váci utca felől 11, a Ferenc József tér felől 4 üzlethelyiséget alakítottak ki. A tér és az utca sarkán egy nagyobb méretű üzletet terveztek, melyhez raktárhelyiség is kapcsolódott. A tér felől megközelíthető kocsibejáró jobb oldaláról nyílt a rendőrség számára kialakított rész, ahol az irodai helyiségek mellett a zárkák is helyet kaptak. A kapubejáró jobb oldalán volt a lépcsőház, ami az emeletre vezetett.
Az udvarban kb. 20 bolthelyiséget alakítottak ki, de itt kapott helyet az illemhelyiség, a házmesteri lakás és az udvar hátsó részén az emeleti lakásokhoz vezető lépcsőház is. Emeletet az épületnek csak az utcafront felé eső részén tervezek. A Váci utcai oldalon, az udvari lépcsőházon keresztül vezetett az út az emeleten kialakított polgári lakások felé. Az egyik 5 szobás, a másik pedig 3 szobás lakás volt. Mindkettőhöz tartozott előszoba, fürdőszoba, konyha, kamra és cselédszoba. A tér és az utca sarkán, az emeleten alakították ki a nagyméretű gyűléstermet. Ez más rendezvények lebonyolítására is kiválóan alkalmas volt. A Ferenc József tér felőli oldalon kapott helyet egy tanácsterem, a bírói- és a főjegyzői iroda. Az emeleten a rendőrség fölött, hivatali helyiségek voltak. Az épülethez külön artézi kutat is fúrtak. Ebből a vizet egy nagy űrtartalmú medencébe szivattyúzták át.
Ahogy haladt az építkezés, úgy egyre többen érdeklődtek az épületben kialakított üzlethelyiségek iránt. 1912 szeptemberében már sok üzletet berendezek a tulajdonosok. Az egyik helyiségben nyílt meg szeptember 2-án Madame Grette „kalapdivatterme”, melyet a korabeli sajtó a legmodernebbnek, budapesti mércével mérve is előkelő üzletnek tartott. Ősz végére szinte minden üzlet megnyitott az új községházában. Az 1913-as báli szezon jelentős részét, már az új községháza nagytermében rendezték. Február első három napján három, egyaránt nagy sikerű mulatság zajlott az új épületben. Az új hely kiválóan alkalmas volt az ilyen rendezvények lebonyolítására.
Az 1960-as években a földszintes udvari szárnyakat egy lapostetős emelettel megemelték. Később Járási bíróság, majd járási hivatal, a földszintjén kisebb üzletek, kávéház és népbolt volt az épületben. Kiürítése előtt utoljára pártok irodái voltak az épületben, az udvarban pedig szeretetkonyha működött. A volt községházát 2006 elején a Kulturális és Örökségvédelmi Hivatal műemlékké nyilvánította. Az épületben a felújítást követően, 2008 februárjában nyitotta meg kapuját az Erzsébet Királyné Szálloda, valamint a kávézó és az étterem.
A Szabadság tér felőli teraszrész, kellemes színfoltja a belvárosnak.
Jó fotótéma, szép emlékképek készíthetők a városnézés során.
Volt községháza
- Gödöllő
Ezeket is ajánljuk
Erzsébet Sörkert
Erzsébet Sörkert Étterem-Pizzéria, 1996 óta, az Erzsébet Park közvetlen közelében található. Igazi pizza, igazi fatüzelésű kemencében. Nyitvatartás hétfő-csütörtök: 1100 – 2200péntek-szombat:
Lázár Lovaspark
A Lázár Lovaspark 9 hektáros területe Budapesttől 35, Gödöllőtől 5 km-re, festői természetvédelmi környezetben, Domonyvölgyben található. Gödöllőtől 5 km-re, Domonyvölgyben
Pelikános kút
A piac közepén , kényelmes ücsörgésre csábító padokkal körülvéve áll a kút, melynek tetején terjeszti szárnyait Gödöllő címerének állandó eleme
Turisztikai Egyesület Gödöllő
- Gödöllői Királyi Kastély, Tourinform iroda
- godollo@tourinform.hu
- +36 70 550 0575 (H-P: 10.00-18.00)