Korábbi Események
LÁNYBÚCSÚ
LÁNYBÚCSÚ JÚLIUS 7. 20.30 SISI NYÁRI SZÍNHÁZ A Liliom Produkció előadása. A Liliom Produkció új musical bemutatója nem meglepő módon négy negyvenes gyerekkori barátnő (Alíz, Bella, Petra és Laura) viszontagságairól szól, akik egy Balaton-felvidéki villában töltik ,,lánybúcsújukat”. Az összejövetel persze nem megy olyan simán, mint ahogy azt eltervezték, hiszen a nyaralótulajdonos színésznő mama és Erzsike, a – szinte családtag házvezetőnő – minderről semmit nem tud. A villában sorra megjelennek a nem várt vendégek, a vendégek vendégei, még olyanok is, akikre senki nem számított vagy akire mások régóta várnak. Előkerül a pezsgő és egyéb innivalók így nemcsak a vendégek de a bonyodalmak is egyre szaporodnak, a csontvázak pedig csak úgy potyognak a szekrényből. Ráadásul Laura sütije kifejezetten nehezíti a helyzetet… A négy nő – Erzsikével megspékelve – nagy erőkkel próbálják kibogozni a félreértéseket – kevés sikerrel – ám szerencséjükre megérkezik András… A Liliom Produkció jóvoltából a nézők újra egy remek szórakoztató női darabot láthatnak a színpadon, amelyben most a férfi simítja el a bonyodalmakat. Természetesen mindez nem lenne annyira ütős a süti, Bódi László, Cipő és a Republic együttes dalai nélkül. A musicalben olyan slágerek csendülnek fel sok más népszerű dal mellett, mint a Repül a bálna, Szállj el kismadár vagy a Neked könnyű lehet ???? Szereposztás: NÓRA: Keresztes Ildikó ERZSIKE: Oszvald Marika PETRA: Fekete Linda ALÍZ: Gyebnár Csekka BELLA: Kokas Piroska LAURA: Haumann Petra ANDRÁS: Pusztaszeri Kornél ALKOTÓK Zene: Bódi Làszló, Cipő és a Republic A Liliom produkció ötletéből írta: Sztárek Andrea Dramaturg: Barbinek Paula Koreográfus: Bakó Gábor Jelmez: Ungár Anikó Díszlet: Szvatek Péter Hangszerelés: Maráth Viktor Korrepetítor: Fehér Adrienn Rendezte: TALLÓS RITA Forgalmazó: New Season Produkciós Iroda A változtatás jogát fenntartjuk.
ARC-más, titkok a kulisszán innen és túl
KEREKES JÓZSEF beszélgetőtársa DÓZSA ZOLTÁN LÁSZLÓ ARC-más, titkok a kulisszán innen és túl címmel új színházi program indul áprilisban a Gödöllői Királyi Kastélyban. A sorozatban ismert művészek mesélnek szakmai sikereikről és élményeikről. A sorozat negyedik vendége Kerekes József, Jászai Mari-díjas magyar színművész, szinkronszínész lesz. Az ARC-más sorozat beszélgetéseit áprilistól júliusig, minden hónap első péntekjén tartjuk, amikor az érdeklődők Pásztor Erzsi Kossuth-díjas Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznő, Érdemes Művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Hűvösvölgyi Ildikó Kossuth-díjas, Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett színművésznő, Kovács István Bessenyei Ferenc Művészeti Díjas magyar színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, valamint Kerekes József Jászai Mari-díjas magyar színművész, szinkronszínész „kulisszatitkait” ismerhetik meg. ARC-más időpontok: április 4. 18.00– ARC-más beszélgetésPÁSZTOR ERZSIvel, Kossuth-, Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas magyar színművésznővel, Érdemes Művésszel, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjával május 2. 18.00– ARC-más beszélgetésHŰVÖSVÖLGYI ILDIKÓval, Kossuth-díjas, Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett magyar színművésznővel június 6. 18.00– ARC-más beszélgetésKOVÁCS ISTVÁNnal, Bessenyei Ferenc Művészeti Díjas magyar színművésszel, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjával július 4. 18.00– ARC-más beszélgetésKEREKES JÓZSEFfel, Jászai Mari-díjas magyar színművésszel, szinkronszínésszel Rendezte: DÓZSA ZOLTÁN LÁSZLÓ Szerkesztő: DÓZSA-KÁDÁR DÓRA A programváltozás jogát fenntartjuk. Jegyek kaphatók a katély Tourinform irodájában, valamint a jegy.hu oldalán.
Musical gálakoncert
Janza Kata idén nyáron is egy nagyszabású zenekaros musical gálakoncerttel készül művésztársaival a Gödöllői Királyi Kastély Díszudvarán! Jegyvásárlás
