Royal Palace of Gödöllő
Grassalkovich-kastély
 

Magyarország legnagyobb alapterületű barokk műemlék-együttese, a Grassalkovich I. Antal gróf (1694-1771) megbízására 1735 után épült Grassalkovich-kastély, mely új típust teremtett a hazai barokk kastélyépítészetben.

A kor tehetséges osztrák építésze, Mayerhoffer András (1690-1771) építészeti újításával a kastély impozáns főhomlokzata került előtérbe, az U-alakú kastélyszárnyak hátrafelé, a kert irányába hajlanak, és nem előrehajolva veszik körbe a kastélyudvart, mint például a fertődi Esterházy-kastélyban. Így a látogató a kastély nagystílű díszkapuján át jut be az épületbe majd innen a pompás kastélykertbe.

Grassalkovich Antal gróf, a XVIII. századi magyar főnemesség egyik leggazdagabbja, királyi személynök, a Magyar Kamara elnöke, Mária Terézia (1740-1780) magyar királynő bizalmasa, kastélya pompáját olyan szintre emelte, hogy az Mária Terézia 1751-es látogatása során a legmagasabb körök elismerését is elnyerte.

A kettős U alakú, hatalmas parkkal körül vett épületegyüttes nyolc szárnyát több szakaszban építették, 1782 és 1785 között részben átalakították. A mai formáját a XIX. század elején, a Grassalkovichok harmadik generációja idejében nyerte: az urasági lakosztályok és reprezentatív terek mellett templom ( Kastélytemplom ), színház ( Barokk színház ), lovarda ,fürdő, virágház és narancsház (orangerie) kapott helyet.

A család férfiágának kihalását követően több tulajdonos birtokolta, 1867-ben a magyar állam - a mindenkori magyar uralkodó pihenő-rezidenciájaként -megvásárolta, ekkor kapta a "Királyi Kastély" nevet. I. Ferenc József császár és magyar király (1867-1916) gyakran időzött Gödöllőn, családjaik hosszú hónapokat töltöttek a kastélyban.

 

Különösen Erzsébet királyné (1837-1898) szerette Gödöllőt, ahol a bécsi udvartól távoli, léleképítő szabadságra talált: itt inkább otthon érezte magát, mint a Hofburgban. 2000 éjszakát töltött Magyarországon, jelentős részét a kastélyban. Szívesen lovagolt és vadászott a gödöllői erdőkben. "Gödöllői lakos vagyok" mondta, ha hosszú, magányos sétáin eltévedve útbaigazítást kért a helybéliektől, akik már életében legendákat szőttek szeretett királynéjuk köré, majd tragikus halála után az ország egyik első emlékparkját létesítették tiszteletére (Erzsébet-park) .

A királyi korszakban márványistállóval, hatalmas kocsiszínnel bővítették az épület-együttest, a lovardát átalakították, ahol Erzsébet királyné a kiváló lovas, cirkuszi lovasmutatványokat is gyakorolhatott. A főbejárat jobb- és baloldalán a királyi fenségeknek két előkertet alakítottak ki ( Kastélykert-Felsőkert) .

A két világháború között a kastélyt Horthy Miklós kormányzó számára rendezték be, ekkor épült a déli előkertben a "Horthy-bunker"-nek nevezett óvóhely.

1945 után - annyi más hazai palotához hasonlóan - a gödöllői együttes sorsa is a fokozatos pusztulás lett. Falai között szovjet- és magyar alakulatok telepedtek meg, gyönyörű termeiben szociális otthont, szükséglakásokat létesítettek, a parkot pedig felszabdalták.

A kis híján teljesen elpusztuló kastély rekonstrukciója 1994-ben kezdődött, 1996-ban adták át a főhomlokzati szárnyat, mely a dísztermet és a királyi lakosztályokat bemutató állandó kiállításnak, a Kastély Múzeumnak adott otthont.

< A monarchiabeli Magyarországot, Erzsébet királyné és Ferenc József személyét bemutató, történelmi hűséggel berendezett enteriőrök sora 1997 júniusában újabb szobákkal bővült, 1998-ban, a királyné halálának 100. évfordulóján nyílt meg az Erzsébet királyné emlékkiállítás. Mária Terézia gödöllői látogatásának 250. évfordulóján, 2001. augusztus 10-én a Grassalkovichokat és a kastély barokk korszakát megidéző termekkel vált teljessé az állandó kiállítás. Az európai ritkaságnak számító Gödöllői Barokk Színház 2003. augusztusától látogatható.

A 2009-ben kezdődött fejlesztési szakaszban 1,6 milliárd forintos beruházással a Gizella-, és Rudolf szárnyat és a kastély parkjának központi részét (5,2 hektár területen) újították fel. A felújított szárnyakban tér nyílt újabb állandó- és időszaki kiállítások számára és zenei mesterkurzusok szervezésére. A következő fejlesztési szakaszban, további 1 milliárdos beruházással, kongresszusok, nagyrendezvények helyszíneként újult meg a 635 négyzetméteres lovarda és a Barokk istálló, melynek emeleti része a lovas hagyományok- és lovas kultúra, az udvari lótartás bemutatásának ideális helyszíne.

Nyitva tartás:

www.kiralyikastely.hu

Látogatható:

A Kastélymúzeumba szóló belépővel: www.kiralyikastely.hu

Virtuális séta az európai uniós elnökségi helyszínen

Turisztikai Egyesület Gödöllő
This website uses cookies to function. By continuing to browse this site, you agree to the use of cookies stored on your computer.